Normal People
Sally Rooney nagysikerű könyvét sokan ismerhetitek onnan, hogy 2020-ban a BBC minisorozatot készített belőle. A regényről az angol irodalomszakon végzett könyvfaló Elza barátnőmmel beszélgettem. A cikk spoilert tartalmaz! A spoileres részeket jelöltük, nyugodtan olvass addig, amíg nem találkozol nagy felkiáltójelekkel.
Elzáról
Elzával elsős korunk óta ismerjük egymást. Bár jópár éve nem élünk egy városban, figyelemmel kísérjük egymás életét, és még ha nem is beszélgetünk rendszeresen, az mindig olyan érzés, mintha hazaérkeztünk volna. Ez most sem volt másképp.
Elza a Sorbonne-on végzett angol irodalomszakon. Élt Budapesten, Dublinban, és most ismét Párizsban van. Évek óta könyvekkel kapcsolatos Instagramot vezet @miscellaneousreader néven. Álma, hogy ledoktoráljon és egyetemen taníthasson. Még nem forrt ki teljesen az ötlet, de a disszertációjában kortárs ír írónők munkásságát vizsgálná. Nagyon is témába vág, hiszen Sally Rooney, a Normális emberek szerzője az egyik legmeghatározóbb kortárs ír író.
(L) Képzeld el, én miattad olvastam el a Normal People-t! Ráhímezted a borítóját egy vászontáskára. Kíváncsi voltam, mi lehetett ekkora hatással rád.
(E) Én ennek nagyon örülök! Pont az a célom az Instagramommal, hogy kedvet csináljak másnak is az olvasáshoz. Örülök, ha ez célba ért.
(L) Ezzel a könyvvel nagyon sok minden miatt könnyű azonosulni a korosztályunknak. De nézzük előbb a te személyes kötöttséged! A regény nagy része Dublinban játszódik, ahol te is éltél pár évet. Ismerted az egyetemet?
(E) Igen, a Trinity, ahol a két főszereplő, Connell és Marianne tanulnak, Dublin legerősebb egyeteme. Nagy múlttal rendelkezik és presztízse van, olyan, mint pl a Harvard az USA-ban. Bár időt nem töltöttem az egyetemen, meglátogattam. Egyébként én Dublin miatt olvastam el ezt a könyvet. Az elején nem érdekelt, mert túl népszerű volt, fel volt „hypeolva”. Aztán végül a dublini kötődés miatt elolvastam, és nagyon örültem, hogy így tettem.
(L) Más úgy olvasni egy könyvet, hogy éled a kulturális közegét. Van valami olyan dolog a regényben, ami jellemző a dubliniakra?
(E) Rengeteg minden. Rooney nagyon jó érzékkel mutatja be az aktuális problémákat, például a különböző társadalmi osztályok elhatárolódását. A regényben a két főszereplő, Connell és Marianne teljesen más háttérrel rendelkeznek. Rögtön az elején kiderül, hogy Connell anyja Marianne-ék házában takarít. Később, amikor Dublinba költöznek, Connell albérletbe költözik és szobatársa van. Ezek tipikus munkásosztálybeli vonások. Marianne viszont egyedül lakik Dublinban. Ott olyan magasak az albérletárak, hogy azt egy egyetemistának gyakorlatilag lehetetlen megfizetni, hacsak nem nagyon gazdagok a szülei. Ez a társadalmi különbség és az azzal kapcsolatos súrlódások egyébként a regényben szépen végig vannak vezetve, fontos a két szereplő kapcsolatában.
(L) Ha már a kapcsolatukról beszélünk: a két főszereplő eltérő társadalmi háttere nem az egyetlen nehézségük. A kommunikáció nem megy flottul közöttük.
(E) Ezt jól látod. Mindig abból születnek a konfliktusok, hogy nem tudják nyíltan megbeszélni a dolgaikat. Rooney nagyon szépen mutatja be egy-egy szituációnál mindkét szereplő oldalát. Kiderül, hogy ugyanazt a helyzetet teljesen másként élik meg. Ezzel egyébként
rá is tapintott napjaink kapcsolatainak egyik legnagyobb problémájára: hogy nem mondjuk ki egymásnak, hogy mit akarunk pontosan. Miért? Mitől félünk?
Az a zseniális Rooney-ban, hogy univerzálisan ír. Egyszer mindenki átélt hasonlót. Arról beszél, ami a fiatal felnőtteket foglalkoztatja, és olyan stílusban fogalmazza meg, ami nagyjából bárki számára könnyen érthető.
(L) Nekem is nagyon tetszett a stílusa. Végre egy ember, aki nem barokkos körmondatokban fogalmaz!
(E) Igen, szerintem ettől igazán egyedi és időtálló. Nem nyálas, nincs túlgondolva, olvastatja magát. Rooney egyébként hasonló eszköztárral írta a többi művét is, ajánlom őket. A Baráti beszélgetések az első könyve. Ezen szerintem érződik, hogy az első regénye, de ettől függetlenül jó. És van még egy novellája is, a Mr Salary, azt is érdemes elolvasni.
(L) Mindenképp elolvasom őket! De térjünk vissza a Normális emberekre. Normális emberek a cím, és ezzel együtt az a könyv mondanivalója, hogy hiába vagy egy időben népszerűtlen, lehet rossz a családi háttered, küzdhetsz szorongással vagy depresszióval, ettől még normális ember vagy.
(E) Igen, nagyon fontos ez az üzenet. A történet egy pontján Connell depressziós lesz, mert meghal egy gimnáziumi barátja. Ritkán beszélünk arról, hogy a férfiaknak is vannak ilyen problémáik. Külön örültem, hogy
a regényből készült sorozatban láthattuk a férfi főszereplőt, egy 20 éves srácot sírni. Végre!
(L) A könyvben gyönyörű íve van a karakterek és kapcsolatuk fejlődésének. Számodra mi volt az izgalmas ebben?
(E) Hiába Marianne az, aki gazdagabb családból származik, akiknél kívülről minden jól néz ki, mégis róla derül ki a könyv végén, hogy veri a bátyja. Vele ellentétben Connell szegény, az anyukája egyedül nevelte, viszont sokkal inkább támogatja. A regény során mindkét karakternek vannak jobb és rosszabb pillanatai, a végén viszont kiderül, hogy Connell mégis stabilabb a – kívülről rosszabbnak tűnő – családi háttere miatt. Ez fontos, mert hajlamosak vagyunk felszínes dolgok alapján következtetéseket levonni és ítélkezni.
A kettejük kapcsolatának fejlődése pedig számomra abban nyilvánul meg, amikor Marianne rájön, hogy Connell az az ember, akire mindig számíthat.
(L) Emiatt is tudják egymást elengedni. A könyv végén Connellt felveszik egy New York-i egyetem mesterszakára, és Marianne nem tartja vissza. Mit gondolsz erről a befejezésről?
(E) Szerintem ez így jó. A két főszereplő egymást erősíti addig, amíg rá nem jönnek, hogy elég erősek ahhoz, hogy a saját útjukat járják. Azért engedik el egymást, mert már nem kell, hogy állandóan együtt legyenek, már meg tudják csinálni egyedül is. Emellett egyébként szerintem Marianne látja azt is, hogy ha visszafogja Connellt, akkor neki be kell áldoznia az életét a kapcsolatuk miatt, és ez nem az, amit megszoktak. Jó, hogy nem egy nyálas happy endinggel végződött ez a történet, nem lett volna hű a karakterekhez.
(L) Köszönöm a beszélgetést, Elza! Én nagyon élveztem. Reméljük, ha még nem olvastátok, meghoztuk a kedveteket ehhez a regényhez!
Vigyázzatok magatokra és olvassatok, ha tehetitek 😊
Luca